Szakosztályunk szerda este a Tüskecsarnok előtt gyertyagyújtással emlékezett meg a kedden tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatmenedzserünkről, Pap Gáborról. Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk csütörtökön reggel teljes létszámban rótta le kegyeletét, ami után felszálltak a buszra, ugyanis indultak Belgrádba a Kontinentális Kupa-hétvégére.
Viszonylag simán telt az út, a határnál volt egy kisebb várakozás. Némi sorbanállás és útlevél-ellenőrzés után folytatódhatott az út a Belgrád melletti Pancsovába, ahol a résztvevő csapatok szállása található, és egy gyors ebéd után már újra a buszon volt a csapat, hogy feltérképezzék a hétvége helyszínét, a Pionir Jégcsarnokot. A programban eredetileg jeges edzés szerepelt, de a szakmai stáb a hosszú út miatt jobbnak látta, ha csak opcionálisnak jelöli meg, így volt, aki a jégen, és volt, aki szárazon mozgatta ki magából a több mint hatórás buszutat. Az edzés és az öltözőkbe való bepakolás után már a szervezők által biztosított busszal ment vissza a csapat a szállásra, és egy gyors meetinget követően még a vacsorát is időben sikerült megejteniük.
Az edzést követően Fodor Szabolcs és Németh Attila beszéltek a FradiMédia stábjának az első napról és a várakozásaikról.
A csapat péneteken 16.00-kor kezdi meg a szereplést a litván Kaunas City ellen.
Férfi jégkorong, IIHF Kontinentális Kupa
Második kör, D csoport, 2023. október 13-15., Belgrád, Pionir Jégcsarnok
Október 13., péntek 16.00
FTC-Telekom – Kaunas City (litván)
Október 14., szombat 19.30
FTC-Telekom – Crvena zvezda (szerb)
Október 15., vasárnap 13.30
Szokil Kijev (ukrán) – FTC-Telekom
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a finn védő, Paavo Tyni.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk megállapodott a DVTK Jegesmedvék csatárával, Valentin Razumnyakkal.
A nyári időszakban előtérbe kerül a rehabilitáció, amelyről dr. Vásárhelyi-Nagy Ildikót kérdeztük – INTERJÚ!
Hat ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk védője.
Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbított szerződést a tavaly novemberben érkezett kanadai támadóval.