Jégkorong szakosztályunk november elején jelentett be a korábban az NHL-ben 10 szezonon át szereplő David Booth leigazolását, az amerikai csatár érkezésére azonban egészen január elejéig várni kellett. Míg a csapat Erdélyben tartózkodott, addig Booth megérkezett Magyarországra és neki látott az edzéseknek, hogy a Magyar Kupa 4. fordulójának szerdai első meccsére már formában is legyen. A csapattal pedig mindössze egy nappal a meccs előtt találkozott és edzett együtt, így mondhatni be lett dobva a mélyvízbe. Az első Magyarországon töltött hetéről, a csapatról és az első meccséről is kérdeztük.
- Már egy hete Magyarországon vagy, talán az erdélyi túránk miatt kicsit több időd is jutott arra, hogy az edzések között szétnézz a városban. Sikerült valamit már felfedezni belőle?
- Igen, az érkezés után volt néhány edzésünk, de volt alkalmunk körülnézni, kimozogni az időeltolódás okozta fáradalmakat, igaz még nem csináltunk túl sok mindent. Budapesten most inkább a jégkorongra összpontosítok, hogy jól menjen a szezon. Voltunk már itt korábban, 2019-ben, akkor nagyon imádtunk, szóval tudtuk, hogy egy nagyszerű városba fogunk érkezni. Már tudjuk, hogy sok mindent lehet itt csinálni, jókat enni, különleges helyekre elmenni, viszont most gyerekekkel tértünk vissza és ilyenkor a kirándulások és minden program az ő vágyaik szerint alakul. Meg akarják nézni az összes játszóteret, voltunk már például a Városligetben, az ottani például kifejezetten tetszett a gyerekeknek, de van még egy pár itt, amit fel szeretnének fedezni. Ilyenkor szülőként az életed a gyerekeid körül forog, szóval inkább arra koncetráltunk, hogy nekik mi lehet szórakoztató, mivel tudják majd elfoglalni magukat.
- A csapattal csak egy nappal az első magyarországi mérkőzésed előtt találkoztál, mi volt az első benyomásod róluk az edzésen?
- Az első tapasztalatok eddig nagyon lenyűgözőek voltak. A srácok nagyon barátságosak, és számomra úgy tűnik, hogy itt Budapesten és egész Magyarországon az emberek is nagyon barátságosak, ezt látom a csapattársaimon is. Szerencsére azért vannak egy páran Amerikából is, ők nagyon sokat tudnak nekem segíteni a beilleszkedésben, hiszen már régebb óta itt vannak. De rendkívül izgatott vagyok, hogy ezzel a csapattal lehetek, és boldog, hogy velük játszhatok.
- Túl vagy az első meccseden is már, igaz még nem a Ligában, hanem a Magyar Kupában léptél jégre, de a csapat, akik ellen játszottatok, szintén szerepelnek az Erste Ligában is. Milyennek érezted a meccset, mi volt a fejedben miután lejöttél a jégről?
- Az első meccsek mindig nagyon jók és hozzá kell tenni, hogy már vagy kilenc hónapja nem játszottam meccset. Szóval egy kicsit berozsdásodtam, de ez ilyen, egy kicsit jobban megérzi a test az ilyen első meccsek után. Ez várható volt, számítottam is rá, de úgy éreztem, hogy minden egyes cserével egyre jobban megy és szépen lassan visszarázódtam. Már alig várom a következő meccset, hogy újra játszhassak, mert ez egy nagyon izgalmas időszak. Mindenben segíteni akarom a csapatot, hogy oda jussunk, ahol nekünk lennünk kell majd áprilisban. Szóval tényleg ez egy rendkívül izgalmas időszak, hiszen ilyenkor kezd csak igazán érdekessé és szórakoztatóvá válni a hoki. Külön örülök annak, hogy ebben a családom is részt vehet, átélhetik ők is azokat az izgalmakat, amiket a szezon ezen része nyújt. Alig várom, hogy elkezdjünk meccseket nyerni, mert ezért jöttünk, ez a célunk, hogy nyerjünk.
A december közepén érkező finn támadó máris kiérdemelte az Erste Liga hét játékosa címet.
Férfi jégkorongozóink 4-2-re győztek a FEHA19 otthonában a Magyar Kupa 4. fordulójának első meccsén.
Magyar bajnok jégkorongozóink szerdán csatlakoznak a Magyar Kupa küzdelmeihez, a FEHA19 lesz az ellenfelünk.
Férfi hokisaink remek játékkal 7-2-re győztek az Erste Liga-címvédő otthonában, hibátlan erdélyi túrát zártak.
Az FTC-Telekom hokisai vasárnap a tavalyi liga-bajnok Corona Brassó otthonában lépnek jégre.
Férfi hokisaink hátrányból fordítva magabiztos, 6-2-es győzelmet arattak a rivális Csíkszereda otthonában.
Magyar bajnok jégkorongcsapatunk a szezon második erdélyi túrájával kezdte az újévet.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja a lett Janis Kalnins.