2024. augusztus 19.
„Az első benyomás az abszolút pozitív és jó”
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk elkezdte a közös felkészülést a következő szezonra – INTERJÚ!

Augusztus elején csapatunk már Magyarországon lévő tagjai lehetőséget kaptak, hogy újra jégen lehessenek, és ezáltal kicsit jobban megismerjék egymást, a hónap közepén azonban a közös munkának is nekilátott a csapat. Az erőnléti felmérőket követően augusztus 19-én lezajlott az első megbeszélés és az első közös jegesedzés is. Az első napról és a következő szezonnal kapcsolatos célokról vezetőedzőnket, Fodor Szabolcsot kérdeztük.

- Elkezdődött a 2024/25-ös szezon felkészülési időszaka, mondhatjuk, hogy teljes kerettel, egy ember van még, aki nem érkezett meg Magyarországra. Az első száraz edzés, megbeszélés és jeges edzés után mit láttál a csapaton?

- Nehéz mit mondani egy nap után, pláne úgy, hogy a csapat fele új játékos. Természetesen azért egy nap alatt nem fogja megismerni nagyon a játékos az edzőt és fordítva, de az első benyomás az abszolút pozitív és jó. Próbáltunk, amikor leigazoltuk a játékosokat, olyan karaktereket gyűjtögetni, akik jó csapatjátékosok, mert elengedhetetlen ebben a sportban, hogy jó csapatjátékosok legyenek, és akik szeretnek dolgozni. Bízunk benne, hogy ez tényleg így van, most egy nap után egyelőre, amit le lehet szűrni, az alapján nem volt gond ezzel, de természetesen azért kell egy kicsit több idő, hogy ez kiderüljön. De ahogy mondtam, szeretnénk egy olyan karakterű csapatot építeni, ami abszolút beleillik a Fradi-családba. Ahogy mondtam, olyan embereket kerestünk, akik szeretnek dolgozni, plusz hozzá megszeretnénk nekik adni azt a tudást, ami kell ahhoz, hogy tudják, hogy mi az elvárás a Ferencvárosban. Ez lesz a következő egy-két hónap feladata, hogy ezt ők is átérezzék.

- Említetted, hogy csapatnak a fele lecserélődött, illetve a stábban is voltak változások. Új kapusedző is érkezett, és ma a jeges edzésnél kiderült, hogy új skill edző is lett a visszavonuló Farkas Simon személyében. Őt eddig hol rejtegettétek?

- Igen, új kapusedzőnk van, azt már viszonylag régóta lehet tudni, és a nagy közönségnek is be lett jelentve. Simivel nem állt szándékunkban nagyon titkolózni, még most se nagyon tudjuk, hogy hogy lesz. Mi Simivel ezt már áprilisban tudtuk, leültem vele beszélni, és nyáron is folyamatosan beszélgettünk, hogy tíz évet itt volt a Ferencvárosban, és lehet, hogy lesz a civil életben is munkája, de hogy ne engedjük el teljesen a kezét, ő mit szeretne csinálni, az edzősködés érdekli-e. Ő akkor mondta, hogy leginkább skill edző lenne, mert az tetszik neki a legjobban. Mivel nekünk nincs skill edzőnk, ez pont kapóra jött, és elkezdtünk beszélgetni, hogy mi lenne, ha itt lenne nálunk. Ahogy mondtam, az még nem tisztázott, hogy hogyan, de az biztos, hogy nem lesz teljes munkaidőben, mert neki már van egy civil állása is, és nem baj, ha valaki több lábon áll. Azt már megbeszéltük, hogy valamilyen szinten részmunkaidőben, de itt lesz velünk, és majd ezt kell még a gyakorlatban kitalálni, hogy mennyit tud itt lenni, mennyit enged a munkája, és reméljük, hogy ez egy-két hónap után szépen be fog állni, és kiderül, hogy biztosan részmunkaidőben, de tudja-e vállalni, és itt tud velünk lenni az egész szezonban. Az első nap úgy láttam, hogy nagyon aktív volt és lelkes, szóval én azt gondolom, hogy ezt meg fogjuk tudni oldani. De természetesen, ahogy mondtam, nem szeretnénk, hogy a civil állása sérüljön, de azt gondolom, hogy ha egy skill edző itt van hetente kétszer-háromszor, az is óriási pozitívum és segítség. Szóval nem direkt titkoltuk el, még mi sem tudjuk, hogy milyen formában lesz, de valamilyen formában biztos, hogy itt lesz velünk a Simi, és reméljük, hogy ugyanilyen lelkes marad a végéig.

- Vannak próbajátékon még fiatalabb játékosok is, és egy korábbi játékos van, akiről a nyár során nem nagyon tudtunk hírt adni, aki nem más, mint Josef Hrabal, aki tavaly is szezon közben érkezett a Ferencvároshoz. Róla mit lehet tudni, ő hogyan tervezi a következő szezonban?

- A nyáron Csehországban készült vele egy cikk, ahol nagyon szépen levezette, hogy mi, hogy váltunk el, de nincsen itt sem semmilyen titok. Ő viszonylag már régóta űzi ezt az ipart, és nem a fiatalabb játékosok közé tartozik, de szerencsére ez a teljesítményén és a fizikumán nem látszik. Abszolút tudnánk használni a csapatban, és be is férne, de mivel van egy családja, nem tudna vállalni egy egész szezont, a gyerekei Csehországban járnak iskolába, és a felesége is ott dolgozik. Ha majd megbeszélik, és úgy döntenek, hogy még egy évet kap a Josef, hogy még jégkorongozzon, akkor az is nagyjából egy fél szezon lesz. De még sok a kérdőjel: az egyik, hogy akar-e még hokizni, a másik, hogy ezt otthon meg tudja-e beszélni a családdal, a harmadik pedig, hogy volt egy műtétje, a döntő során eltört egy ujja, amit otthon műtöttek meg neki, és a kérdés, hogy az hogyan regenerálódik. Sok a kérdőjel, de azt mondta, hogy ha egy évet még hokizik, akkor azt csak a Ferencvárosban fogja tenni, körülbelül decembertől. Ezt talán novemberben már látni fogjuk, hogy hogy érzi magát, és november közepére eldől, hogy ő decemberben csatlakozik-e hozzánk.

- Az utolsó és talán egyik legfontosabb kérdés ilyenkor, mik a célok?

- Szeretem ezt a kérdést! Természetesen Ferencvárosként megnyerni mindent, amiben indulunk, ha még erre néhány megmérettetésben sok esélyünk nincs is, és nem is mi vagyunk az esélyesek, de akkor is így szeretünk nekivágni egy-egy bajnokságnak, vagy akár kupának. Azért vannak itt nehezebb feladatok, mondjuk az IIHF Kontinentális Kupában is szeretnénk nyerni, de ugye ott egy picit talán kevesebb esélyünk van. A Szuperkupát is nagyon szeretnénk megnyerni, de egy olyan csapat ellen fogunk játszani, a Hydro Fehérvár ellen, ami Magyarország zászlós hajója, a stábuk 75-80%-a magyar válogatottnál van, a csapatuknak 60-75% pedig a válogatott keretének tagja, ami mellett nagyon jó légiósaik is vannak, egy ICEHL-es top csapattal szállunk szembe. Ott is lehet mondani finoman szólva, hogy nem nekünk áll a zászló, de sportolók vagyunk, és úgy szeretnénk nekiállni mindennek, hogy meg szeretnénk nyerni. Itt van a Magyar Kupa is, az Erste Liga is és a Magyar Bajnokság is, aminek a rájátszása most külön lett szedve, természetesen annak is úgy megyünk neki, hogy szeretnénk nyerni. De most a legfontosabb talán az a cél, amit az újságírók annyira nem szeretnek, hogy tényleg átadjuk az új játékosoknak azt, amihez elvileg az alap temperametumuk már megvan, reméljük, ez tényleg vissza fog jönni a jégen, de amit mi láttunk róluk videókat, és amik vannak információk, az alapján jó alapanyagok lehetnek Fradi-játékosnak, szóval az az, hogy tényleg érezzék át, hogy milyen felelősség van rajtuk, és hogy illik játszani egy Fradi-játékosnak a jégen, hogy szívét-lelkét kitegye a pályára. Azt gondolom, hogy ez a legfőbb cél itt az első két hónapban, és talán nem is annyira az eredmények, mert azt gondolom, ha ezt sikerül átadni, akkor utána az eredmények is fognak majd jönni.

Cikkajánló

Jégkorongozók a XIII. Fradi Családi napon

Magyar bajnok jégkorong csapatunk néhány tagjával is találkozhatnak a szurkolók a Fradi vasárnapi eseményén.

Változás a DAB elleni felkészülési mérkőzésben

Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk első felkészülési meccsének helyszíne és időpontja is megváltozott.

Jegy- és bérletinformációk a 2024/25-ös szezonra

Az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály a 2024/25-ös szezonban érvényes jegy- és bérletinformációi.

„Már nagyon vártuk, hogy újra jégen lehessünk”

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongozóink már a közös felkészülés előtt is együtt edzenek a jégen.

Régi-új kapusedző a fedélzeten

Csapatunk korábbi mentoredzőjével, Teemu Toivanennel egészül ki férfi hokisaink szakmai stábja.

„Profi körülmények között tudtam visszarázódni”

Arany Gergely a Fradi korábbi kapusedzőjénél, Euan Kingnél táborozott Angliában a hokiszezon megkezdése előtt.

Dupla rájátszás: a jégen dől el a magyar bajnoki cím

A 2024/25-ös jégkorongidénytől a magyarországi csapatok külön megmérkőznek a magyar bajnoki aranyért.

A finn élvonalat is megjárt támadó érkezik

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk mindenben megállapodott a finn Lauri Heinoval.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin