A Magyar Jégkorong Szövetségnek otthont adó budapesti Magyar Sportok Házában sajtótájékoztatót tartottak, amelynek három fő témája volt: a közelgő asztanai Divízió I/A világbajnokságra készülő magyar felnőtt férfi válogatott vb-felkészülési programja, az Erste Liga szezonjának értékelése a rájátszás előtt, valamint a legjobban várt programpont, az ellenfélválasztás a liga negyeddöntőjére.
A sajtótájékoztató kezdetén Egri Gergely, az MJSZ sportigazgatója elmondta, már a krasznojarszki Universiadéra a mai napon elutazó magyar egyetemi válogatott szereplése is azt szolgálja, hogy a jövőben erős utánpótlása legyen a nemzeti csapatnak (az elsősorban a Schiller-Vasas HC fiatal keretére épülő Universiade-csapatban helyet kapott az FTC-Telekom felnőtt csapatának támadója, Tóth Renátó is). Emellett ismertette a felnőtt válogatott várható világbajnoki felkészülési programját, és kiemelte, a csapat erős, A csoportos, vagy ahhoz közeli ellenfelekkel készül majd az asztanai tornára. Jarmo Tolvanen együttese Magyarországon találkozik majd a svéd, és a szlovén válogatottal, majd oda-vissza mérkőzik Lengyelországgal, végül Nagy-Britanniába utazik, ahol az elitbe éppen tavaly Budapesten feljutó házigazdák mellett a szintén feljutó Olaszországgal játszik felkészülési mérkőzést.
Ezt követően Szőke Álmos ligaelnök, majd a liga névadó főszponzora, az Erste Bank nevében Szabados Richárd, a liga alelnöke értékelte az eddig eltelt hónapokat. Kiemelték, annak ellenére, hogy az idény előtt sokan tartottak attól, hogy a DVTK Jegesmedvék és a MAC Újbuda távozásával visszaesik majd a bajnokság színvonala, sőt, esetleg lesznek olyan új csapatok, akik nem tudják végigjátszani a szezont, szerencsére egyik forgatókönyv sem következett be. Sőt, talán minden eddiginél kompetitívebb volt az Erste Liga, soha nem fordult még elő, hogy ilyen sokáig ennyi csapat versenyben álljon a rájátszásért, és az utolsó fordulókra is ekkora tétje maradjon a mérkőzéseknek a helyezéseket illetően. Szőke Álmos emellett kiemelte, az egész magyar jégkorong szempontjából fontos és örömteli, hogy két olyan tradicionális csapat, mint a Ferencváros és az Újpest, visszatértek eredmények szempontjából a tőlük a múltban megszokott, és az őket megillető előkelő helyre.
Ezután következett a sajtótájékoztató harmadik, egyben legjobban várt része, az ellenfélválasztás. A középszakasz során elért helyezések alapján sorban szólították a pulpitusra a csapatok képviselőit, így elsőként Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője lépett a közönség elé, és bejelentette, a Fradi a Vienna Capitals II ellen kívánja megvívni negyeddöntős párharcát. Ezután az Újpest képviselői bejelentették, hogy a Fehérvári Titánokat választották, a középszakaszt a harmadik helyen záró DEAC pedig a Gyergyót jelölte meg ellenfélül, így a várakozásoknak megfelelően összejött az erdélyi derbi is, Csíkszereda-Brassó párharcot rendeznek.
Az FTC-Telekom – Vienna Capitals II párharc első két mérkőzésén a pályaelőnynek megfelelően a mieink játszanak otthon, február 28-án csütörtökön és március 1-jén pénteken, míg a harmadik és negyedik mérkőzésen Bécsben lépünk jégre március 4-én hétfőn, és március 5-én kedden. Az esetleges további mérkőzések dátuma az első négy találkozó függvényében alakul, az 5-7. mérkőzések rendje pedig hazai-vendég-hazai lesz.
Jégkorong, Erste Liga, a negyeddöntők párosítása
FTC-Telekom – Vienna Capitals II
UTE – Fehérvári Titánok
DEAC – Gyergyói HK
Sportklub Csíkszereda – Corona Brassó
Az FTC-Telekom negyeddöntős mérkőzéseinek eddig ismert menetrendje:
FTC-Telekom – Vienna Capitals II, február 28. csütörtök, 18.00, Pesterzsébet Jégcsarnok
FTC-Telekom – Vienna Capitals II, március 1. péntek, 18.00, Pesterzsébet Jégcsarnok
Vienna Capitals II – FTC-Telekom, március 4. hétfő, 17.50, Bécs, Erste Bank Arena Halle 3
Vienna Capitals II – FTC-Telekom, március 5. kedd, 17.50, Bécs, Erste Bank Arena Halle 3
Az ellenfélválasztási ceremónia:
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.