Kulcsfontosságú mérkőzés várt a Ferencváros magyar bajnok férfi jégkorongcsapatára az Erste Liga döntőjében. Miután ugyanis az FTC-Telekom kedden kora este elveszítette a négy győzelemig tartó párharc harmadik mérkőzését hazai jégen a Tüskecsarnokban, így a szerdai, szintén budapesti negyedik meccs előtt az ellenfél, a címvédő és alapszakasz-győztes SC Csíkszereda 2-1-re vezette a szériát. Az tehát biztos volt, hogy a mieinkre nézve kedvezőtlen végeredmény után is folytatódik a döntő szombaton Csíkszeredában az ötödik mérkőzéssel, ám egyáltalán nem volt mindegy, hogy 2-2-es meccsállással utazunk ismét Erdélybe, vagy úgy, hogy ellenfelünk a ligagyőzelemért léphet jégre hazai közönség előtt. Ezért mondhatni muszáj volt győznie szerda este a Ferencvárosnak, ha életben akarta tartani a reális esélyét az Erste Liga megnyerésére.

A kereteket végigböngészve kiderült, hogy Fodor Szabolcs a meccskereten ugyan nem változtatott, de a sorokon variált egy kicsit, Tóth Adrián felkerült az első sorba, Pavuk Attila a másodikba, míg Komáromy Botond ezúttal a negyedik sorban kezdett – így próbáltuk ellensúlyozni a csapatkapitány, Nagy Gergő hiányát, aki a sokat vitatott hárommeccses eltiltása utolsó mérkőzését töltötte. Emellett a keddi mérkőzésen plexitöréses ütközést elszenvedő Boros Dániel játéka is kérdéses volt még a bemelegítés alatt, Galántai Richárd is bemelegített, hogy amennyiben védőnk a melegítés után úgy érzi, nem tudja vállalni a játékot, beszálljon helyette – végül Boros vállalta a játékot. Szeredai részről visszatérhetett a csapatba az egy mérkőzésre szintén eltiltott Becze Tihamér, így az első meccsen sajnálatos, súlyos sérülést szenvedett Salló Alpáron kívül komoly hiányzó nélkül vágtak neki a vendégek a negyedik meccsnek.

A keddihez hasonlóan ezúttal is telt ház, több mint 2000 néző, a hazai szurkolók részéről élőkép, és fantasztikus, döntőhöz méltó hangulat fogadta a csapatokat a jégen. Az első öt perc intenzív ferencvárosi rohamokkal telt, ám a keddi mérkőzésen parádés, közel 98%-os védési mutatót hozó Adorján ezúttal is bravúrokkal kezdte a találkozót. A 6. percben jött az első igazán veszélyes vendég lehetőség, Becze találta magát középen tiszta lövőhelyzetben egy kavarodás után, Arany nagyot védett. Kiegyenlített percek jöttek, mindkét oldalon akadt helyzet, amelyből sajnos a vendégek értékesítettek hamarabb egyet: Szkacskov készítette vissza távoli lövésre Gyenyisz Kuljasnak a korongot, a félelmetes lövőerejű orosz bekk pedig a tegnapi meccshez hasonlóan, amikor két távoli góllal jelentkezett, ezúttal is a hálóba bombázott. (0-1) Egy perccel később O’Connor maradt a jégen, történt ugyanis, hogy az egyik szeredai játékos rálökte ellenfelét saját kapujára, az elmozduló ketrec pedig eltalálta az elcsúszó, így a jégen lévő bekket, aki szerencsére folytatni tudta a játékot. A 13. percben megvolt az első parázs jelenet, Fowlie-t tették a palánkra a szeredai kispad közvetlen előterében, ő ezt érthető módon sérelmezte, így repültek a kesztyűk, a komolyabb bunyót a játékvezetők megakadályozták, ám Fowlie és Taratuhin páros kiállítást kapott. Négy a négy ellen előbb Adorján védett két nagyot, majd a túloldalon Sofron találta magát nagy helyzetben a kapunk előtt, Arany lábbal mutatott be bravúrt. A 16. percben egy vendégakció közben Becze lökte rá a kapusunkra egyik ellenfelét, a kiállítás, és az ismét majdnem kialakuló bunyó is elmaradt. A harmad utolsó perceiben a mieink rengeteget dolgoztak azon, hogy közel kerüljenek az egyenlítéshez, de a nagy helyzetek elmaradtak, az utolsó megoldásokba rendre hiba csúszott.

A második harmad eleje a döntőben már megszokott és abszolút helyénvaló tempós, kemény játékot hozta, majd a 23. perc elején Lapenkov lépte át a durvaság határát, amikor is bottal arcon találta a lőni készülő Somogyit, így emberelőnybe kerültünk. Az emberelőny nagy részében nem sikerült igazán nagy nyomást gyakorolnunk az ellenfél kapujára, az utolsó másodpercekben azonban közel jártunk a gólhoz, Adorján viszont ezúttal is remekelt. Egyenlő létszámban is fölénybe kerültünk a következő percekben, több helyzetünk is adódott, de Adorján továbbra is lehúzta a rolót. A 29. perc végén teljesen érthetetlen jelenet következett, egy vendég harmadban elvégzendő buli előtt a Szkacskov nemes egyszerűséggel botját két kézzel megragadva rávágott a vele szemben felálló Tóth Gergő ütőjére, amely el is tört. Szkacskov jutalma kettő perces kiállítás lett, a Ferencvárosé pedig egy emberelőnyös gól: Rasmus Kulmala használta ki honfitársa, Juhani Tamminen remek kapu előtti takarását, és távolról Adorján hálójába vágta a korongot. (1-1) a 32. percben Sofron ütközte le a palánknál Bohunickyt, aki rosszul kapta el a palánkot. Szerencsére nem történt olyan nagy baj, mint Salló eseténél az első meccsen, pedig a szeredaiak válogatott támadója biztos ami biztos alapon még ütővel is rávágott éppen eleső védőnkre. A kiállítás elmaradt, nem úgy egy perccel később Kóger heves megmozdulásánál, így csíki emberelőny következett. Imponáló magabiztossággal védekeztünk, sőt, Tóth Gergő révén emberhátrányos kontránk is volt, ám nyolc másodperccel a hátrány letelte előtt végül egy szép háromszögezés végén Andrej Taratuhin középről, közelről bevette a kapunkat. (1-2) Szűk két perccel a játékrész vége előtt Somogyi nagy lendülettel próbált korongot szerezni, gáncsolás, így kiállítás lett belőle. Ebbe viszont belealudtak a szeredaiak, Hajós Roland ellépett a bal oldalon egy korongszerzéssel, távolról kapura emelte, Adorján pedig rendkívül szerencsétlen mozdulattal nyúlt érte a lepkéssel, így az ő kezéről pattant a hálóba a korong – ha nem ér hozzá, mellé ment volna… (2-2) A hátralévő időben a vendégek már nem tudtak élni az emberelőnyükkel, így egyenlő állással, és 15 másodperc áthúzódó emberhátránnyal mentünk el a második szünetre.

Könnyedén kivédekeztük a néhány másodpercnyi áthúzódó büntetést, majd kihasználva az egyenlítés adta lendületet, inkább a mieink léptek fel támadólag a harmadik harmad elején. Kettő az egy elleni lerohanás végén Kóger lőtt hatalmas kapuvasat, a „becsengetés” viszont kissé felrázta a vendégeket, így kiegyenlített percek következtek. Érezhető volt, hogy az idő múlásával, egyenlő állásnál egyik fél sem fog túl nagy kockázatot vállalni – a játék persze így is döntőhöz méltó tempójú és keménységű volt. A 48. percben Kubát borította fel a kapu előterében a korongra lecsapni készülő másik 13-ast, Farkas Simont, így emberelőnybe kerültek a mieink. Ezzel nemhogy nem sikerült élni, a két perc leteltének pillanataiban egy kapunk elé emelt korongba az érkező Andrej Taratuhin éppen annyit szúrt bele, hogy az Arany lábai között a kapuban kötött ki, újra vezettek a vendégek. (2-3) Rögtön jöhetett volna a villámgyors válasz, ám Bohunicky középről nagy helyzetben nem találta el a kaput. Szűk hat perccel a vége előtt Taratuhin szabálytalankodott Kógerrel szemben két percet érően, közben pedig Becze találta meg Somogyit a pálya másik felén, a bunyó elmaradt, így emberelőnyben folytattuk. Hamar felálltunk, és a helyzetek is megjöttek, de szerencsénk sem volt. 17 másodperccel az előnyünk vége előtt O’Connor maradt lenn a palánknál egy ütközés után, de végül saját korcsolyáján hagyta el a jeget. Lepörögtek a percek, másfél perccel a vége előtt Arany Gergely elhagyta a jeget, megpróbáltunk üres kapuval, hat az öt ellen csodát tenni. Nem jött össze, egy előrevágott korongra, amelynél nem ítéltek tilos felszabadítást, Részegh Tamás lépett ki, majd az üresen álló kapuba passzolt, eldöntve ezzel a mérkőzést. (2-4)