A magyar bajnok és Erste Liga-győztes FTC-Telekom két találkozón már túl van az új idényben. A Gyergyó ellen kezdték meg a címvédő hadjáratot egy 3-1-es győzelemmel, majd jött az első Hokiderbi az Újpest otthonában, amit hosszabbításban, 6-5-re sikerült megnyernie Fodor Szabolcs csapatának.
A pénteki és a hétfői győztesen megvívott találkozók után ismét jégre lép a zöld-fehér együttes, ezúttal a Schiller-Vasas HC otthonába látogatunk. A mieinkhez hasonlóan a Vasas is szeptember 13-án, pénteken rajtolt az új idényben, méghozzá rögtön egy erdélyi túrával: a Brassó otthonában léptek jégre. Tizennégy perc játék után a vezetést is sikerült megszerezniük, de a brassóiak gyorsan tudtak válaszolni a bekapott gólra, sőt, három perc alatt kétgólos előnyre tettek szert, majd meglőttek a negyediket is. Másnap már a tavalyi döntős Csíkszereda otthonában kellett bizonyítaniuk, de a bravúr itt sem jött össze: a Csíkszereda 6-3-mal küldte haza a Vasast.
A nyári pihenő alatt nem volt nagy mozgolódás a Vasas otthonában. A Fradiban zsinórban öt idényt lehúzó, ligagyőztesként búcsúzó Rafaj Attila, valamint Hetényi Péter, Rácz Kristóf és Koppány Márton személyében négy új igazolást tudnak felmutatni, de azért egy távozó is akadt: a remek észt kapus, Koitmaa döntött a csapatváltás mellett.
A tavalyi idény alapszakaszát csupán az utolsó előtti, tizedik helyen zárta a csapat, két ponttal megelőzve a Hokiklub Budapestet, így az alsóházban jött a folytatás. Ott sem volt túl sikeres a gárda, hiszen tíz mérkőzésen csak tíz pontot sikerült szerezni, mindezt két győzelemmel. A Hokiklub Budapestet verték meg 3-2-re, majd az Acélbikákat 5-2-re, de ez már nem osztott, nem szorzott, nem jutottak a playoffba.
A Vasas csupán a tavalyi idényben indított Erste Ligás felnőtt csapatot, a szakosztály továbbra is az utánpótlásnevelésre, és a tehetséges fiatalok fokozatos beépítésére helyezi a hangsúlyt. Ennek ellenére a Vasas jelenlegi formájában (korábban a Budapest Starsszal való együttműlödés nyomán már volt egy Vasas a ligában) is összefutottak már egyszer a felek, még 2017 novemberében a Magyar Kupa selejtezőcsoportjában. Akkor a Fradi hazai pályán 7-4-re tudott győzni. Ezt követően az előző idényben négy alkalommal mérkőztek meg az Erste Ligában a csapatok, amelyek mindannyiszor a Fradi sikerével zárultak. Legutóbb a Vasas otthonában néztek farkasszemet a felek, ahol a záró harmadban esett 1-1 gól, majd a hosszabbításban jött Pavuk, és a zöld-fehérek javára billentette a mérleg nyelvét.
A mérlegünk öt meccsen öt győzelem. Reméljük, hogy ez a sorozat ma este folytatódik, és nem most töri meg a jeget a Vasas, akik az új idényben első győzelmükre várnak.
Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 3. forduló
Schiller-Vasas HC – FTC-Telekom
2019. szeptember 18., szerda 18.40, Vasas Jégcentrum
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.