Mint ismert, kedden behúzta zsinórban a harmadik meccset is a Corona Brassó a négy nyert meccsig tartó Erste Liga-döntő párharcában, meccslabdához jutva ezzel. Bár jégkorongcsapatunk igyekezett felvenni a tempót az alapszakasz második helyezettjével, a kanadai hálóőrön mindössze kétszer tudtak túljutni.
A játék képe a keddi mérkőzésen merőben eltért attól, amit a második meccsen láthattunk a mieinktől, de a Brassó valahogy mégis egy lépéssel előttünk járt, és minden támadásunkra, próbálkozásunkra volt válaszuk. A negyedik meccs azonban mindkét csapat számára hatalmas téttel bír, a Corona lezárhatja a párharcot, és söpréssel megszerezheti első Erste Liga-aranyát, a Ferencváros pedig azért küzd, hogy versenyben maradjon, ezzel megakadályozva a Brassó söprését.
Mint korábban is említettük, a kinti meccsekre minden egyes megmaradt energiájára szüksége lesz a mieinknek, ez a szerdai találkozóra pedig ezúttal hatványozottan igaz. A szezonban eddig talán a keddi mérkőzésen voltak a legtöbben az Olimpiai Jégpálya lelátóján, ami érezhetően hatalmas segítséget és lökést adott a Brassó csapatának. Ehhez pedig egy remek kapus teljesítmény is társul a szériában, így nem meglepő, hogy rendkívüli magabiztossággal játszanak ellenfeleink.
Hogy sikerül-e megtörni a jeget, és versenyben maradni az Erste Liga-döntőjében, az szerdán, a magyarországi idő szerint 17.30-kor kezdődő összecsapáson kiderül.
Férfi Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, döntő, 4.mérkőzés
Corona Brassó – FTC-Telekom
2024. április 10., szerda 17:30, Olimpiai Jégpálya
Élő közvetítés: m4sport.hu
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását az amerikai center, Robbie Payne.
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását Farkas Boldizsár.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a miskolci nevelésű Mattyasovszky Gergely.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk megállapodott a DVTK Jegesmedvék csatárával, Valentin Razumnyakkal.
A nyári időszakban előtérbe kerül a rehabilitáció, amelyről dr. Vásárhelyi-Nagy Ildikót kérdeztük – INTERJÚ!
Hat ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk védője.
Jégkorong szakosztályunk nem hosszabbított szerződést a tavaly novemberben érkezett kanadai támadóval.
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk egy ismerős helyen kezdi meg 2024/25-ös nemzetközi kupaszereplését.