Bár a koronavírus-járvány miatt a férfi jégkorong Erste Liga 2020/21-es idényének jelentős részét zárt kapuk mögött játszották le a csapatok, az élő közvetítéseknek köszönhetően ha testközelből nem is, de azért legalább valamilyen formában minden Fradi-gólt átélhettek szurkolóink. Bár ezúttal az FTC-Telekom számára a ligában az elődöntő jelentette a végállomást, a Magyar Kupa négyes döntőjében pedig bronzéremmel zárt az együttes, a magyar bajnoki címet azért ezúttal is – zsinórban harmadszor – behúzta a Ferencváros, amelyik ezúttal is számos látványos és izgalmas mérkőzéssel és nagy góllal örvendeztette meg a szurkolókat és a hokikedvelőket.
Az FTC-Telekom az Erste Liga alapszakaszában 36 mérkőzésen 149 gólig jutott, ehhez a rájátszás tizenegy összecsapásán még 37 találatot tett hozzá, a Magyar Kupa négyes döntőjében pedig két meccsen öt gólt szerzett. Nehéz volt kiválogatni ebből a közel 200 gólból a legszebbeket, szerkesztőségünk mégis kísérletet tett rá.
Ezután viszont szurkolóinkon a sor, hogy eldöntsék, szerintük melyik volt a szezon Fradi-gólja!
A gólokat időrendi sorrendben elevenítjük fel, a szavazás végeredményét pedig április 20-án tesszük közzé. Egyszerre több gólra is lehet szavazni! Íme, a jelöltek! A szavazás a gólok listája alatt, a cikk végén található.
1. Tóth Gergő a DEAC ellen
2. Tóth Gergely a MAC HKB Újbuda ellen
3. Nagy Gergő a Sportklub Csíkszereda ellen
4. Tóth Gergely a Titánok ellen
5. Pavuk Attila az Újpest ellen
6. Sági Martin a Dunaújvárosi Acélbikák ellen
7. Hegyi Ádám a Gyergyói HK ellen
8. Tóth Richárd a Dunaújvárosi Acélbikák ellen
9. Lauri Kärmeniemi a Dunaújvárosi Acélbikák ellen
10. Justin Hodgman a Sportklub Csíkszereda ellen
11. Keaton Ellerby a DEAC ellen
12. Lauri Kärmeniemi az Újpest ellen
13. Kóger Dániel a MAC HKB Újbuda ellen
13+1. Mitch Versteeg a MAC HKB Újbuda ellen
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.