2019. október 8.
A legfontosabb két hét: visszatérnek Európába hokisaink
Férfi hokicsapatunk október 11-e és 29-e között három sorozatban, közte a Kontinentális Kupában szerepel.

Nem túlzás kijelenteni, meghatározó hetek várnak az FTC-Telekom magyar bajnok, Erste Liga-címvédő férfi jégkorongcsapatára. Fodor Szabolcs együttese október 11-e és október 29-e között az Erste Ligában, a Kontinentális Kupában és a Visegrád Kupában is rendkívül fontos mérkőzéseken lép jégre. Ráadásul a Fradi Európa meghódítására készül: ebben az időszakban jégre lép Pesterzsébeten kívül Erdélyben, Dél-Tirolban és Csehországban is.

A Ferencváros címvédőként jól kezdte az Erste Liga 2019/20-as kiírását: csapatunk zsinórban hat győzelemmel rajtolt, majd ugyan becsúszott egy hosszabbításos és egy rendes játékidős vereség az idei két legerősebbnek tűnő rivális, a Sportklub Csíkszereda és a Dunaújvárosi Acélbikák ellen, a játék képével egyáltalán nem lehetett elégedetlen a szakmai stáb. Ezután pedig egy Debrecenben üres kapus egyenlítés után kiharcolt hosszabbításos győzelemmel sikerült visszatérni a győztes útra, majd következett két magabiztos, gólzáporos győzelem a Vasas és a Hokiklub Budapest ellen. A Fradi ezzel őrzi vezető helyét a liga tabelláján, és önbizalommal telve utazhat az idény első erdélyi túrájára. Nem lesz könnyű dolga a zöld-fehéreknek, hiszen a Csíkszereda és a Gyergyó lesz a két ellenfél. Tudjuk jól, a Vákár Lajos Műjégpálya igazi pokol a vendégcsapatok számára, általában közel telt ház, vagyis 1500-2000 székely szurkoló buzdítja a hazaiakat, óriási a nyomás. Nem véletlen, hogy egészen a tavalyi ligadöntőig ez volt az egyetlen csarnok, ahol nem sikerült az előző idényben győznie a Fradinak (igaz, éppen a legjobbkor, a döntő két idegenbeli meccsén törték meg ezt a rossz sorozatot Nagy Gergőék, hatalmas lépést téve a végső győzelem felé). Gyergyószentmiklóson is komoly hangulat fogadja az ott jégre lépőket, ráadásul a Gyergyó ugyan eddig várakozáson alul szerepel, ám egyrészt hosszú idegenbeli túráról térnek haza, és minden bizonnyal meg akarják örvendeztetni a hazai közönséget egy bravúros eredménnyel, másrészt nemrég edzőt váltottak, ez pedig általában rövid távon kiugróan pozitív hatással van egy csapat teljesítményére.

A csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpálya

Aki azt gondolja, ezzel túl is volnánk a novemberi válogatott szünet előtt a nehézségeken, hatalmasat téved. Alig tér haza ugyanis október 13-án reggel az FTC-Telekom Erdélyből, másnap, azaz október 14-én, hétfőn már jelenése van a Pesterzsébet Jégcsarnokban, 18.00-tól ugyanis következik a Visegrád Kupa negyeddöntője. A keresztbejátszásnak köszönhetően a másik csoport győztese, vagyis a cseh másodosztályú HC RT Torax Poruba vár a mieinkre, akik a csoportkörben csak Gyetván szenvedtek vereséget, de legyőzték az Újpestet, és lengyel ellenfelüket is, és végül gólkülönbséggel megnyerték a csoportot. A továbbjutás két mérkőzésen dől majd el, a csehországi visszavágót október 29-én, kedden játsszuk.

Ne csodálkozzunk azonban azon, ha a Ferencváros nem tesz fel mindent egy lapra a csehek elleni mérkőzésen, október 16-án ugyanis ismét felkerekedik együttesünk, és az olaszországi, egészen pontosan dél-tiroli, festői Ritten, olasz nevén Renon felé veszi az irányt, ahol az IIHF Kontinentális Kupa második körének D csoportjában szerepel a házigazda, olasz bajnoki címvédő, Alpesi Liga-negyeddöntős Ritten Sport, a 28-szoros bajnok Olimpija Ljubljana, valamint az első (selejtező)körből továbblépő spanyol Txuri Urdin San Sebastian lesznek az ellenfelek október 18-20 között. A csoportból az első helyezett lép tovább a harmadik körbe, a legjobb nyolc közé. Kijelenthetjük, történelmi hétvége vár a Fradira a csodálatos, 8000 lakosú dél-tiroli hegyi községben, ugyanis jégkorongcsapatunk 19 év után, 2000 őszét követően tér vissza az európai kupaporondra! A ferencvárosi jégkorong nemzetközi kupatörténetéről EBBEN A CIKKBEN írtunk bővebben, míg a sorsoláskor ismert két ellenfelet, a Ritten Sportot és az Olimpija Ljubljanát EBBEN A CIKKBEN mutattuk be részletesen.

Ha ez a dömping nem volna elegendő, a kalandozásokból – remélhetőleg, sikerekkel felvértezve – hazatérő Ferencváros október 25-én, pénteken hazai jégen fogadja a Fehérvári Titánokat, majd három nappal később érkezik az Újpest az idény első pesterzsébeti Hokiderbijére.

Talán most már sikerült képet adni arról, miért is lesz meghatározó a Ferencváros számára az előttünk álló bő két hét – a most elérhető esetleges részsikerek megalapozhatják akár az egész idény végkimenetelét. De ha ugyan az Erste Liga sorsát semmiképpen sem döntik el a soron következő mérkőzések, jó újabb lépcsőfok lehet arra, hogy még tovább segítse a középpont és a reflektorfény felé a feltörekvő Fradit azon a bizonyos hokitérképen…

Férfi jégkorong, az FTC-Telekom októberi mérkőzései

Erste Liga, alapszakasz
Október 11., péntek 17.30 (magyarországi idő szerint): SC Csíkszereda – FTC-Telekom
Október 12., szombat 17.30 (magyarországi idő szerint): Gyergyói HK – FTC-Telekom
Október 25., péntek 18.00: FTC-Telekom – Fehérvári Titánok
Október 28., hétfő 18.00: FTC-Telekom – UTE

Visegrád Kupa, negyeddöntő
Október 14., hétfő 18.00: FTC-Telekom – HC RT Torax Poruba (cseh)
Október 29., kedd 18.00: HC RT Torax poruba (cseh) – FTC-Telekom

IIHF Kontinentális Kupa, 2. forduló, D csoport (Ritten Arena, Olaszország)
Október 18., péntek 16.00: FTC-Telekom – Txuri Urdin San Sebastian (spanyol)
Október 19., szombat 16.00: FTC-Telekom – Olimpija Ljubljana (szlovén)
Október 20., vasárnap 18.00: Ritten Sport (olasz) – FTC-Telekom

Cikkajánló

Vereség Debrecenben

Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.

Nagycsalád, meghittség: így karácsonyoznak hokisaink!

Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.

Pénteken irány Debrecen

Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.

Legyőztük a sereghajtót

Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.

A Dunaújváros csapatát fogadjuk szerdán

Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.

Karácsony a Tüskecsarnokban az év utolsó hazai meccsén

A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.

A juniorok búcsúztak a divízió 1/A-tól

A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.

Finn támadóval bővül a keretünk

A 23 éves Leo Ringgel hatfősre bővül férfi jégkorongcsapatunk finn kontingense.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin