A magyar junior jégkorong-válogatott Haranghy Bencével a soraiban utazott ki Bledbe a múlt héten, hogy az U20-as divízió 1/A-s világbajnokságon szerepeljenek. Nem éppen a tervek szerint alakult a magyar csapat szereplése, az utolsó, vasárnapi játéknapon a becsület győzelemért léptek jégre a házigazda szlovének ellen.
Akárcsak a korábbi meccseken, ezúttal is elkapta a kezdést a magyar U20-as válogatott, a második percben Laskawy Ferenc szerezte meg a vezetést (1-0). Nem sokáig örülhetett a magyar csapat, szinte egyből a gól után emberhátrányba kerültünk, amit ki is használtak a szlovénok, Mai Crnkic egyenlített (1-1), majd a vezetést is átvették Filip Sitar találatával (1-2). Itt azonban még nem volt vége az első harmadnak, alig egy perccel később Mihalik Gergő talált be (2-2), majd egy újabb emberelőnyt kihasználva Crnkic visszaállította az egygólos előnyt (2-3). A szünet után gyorsan tovább növelte előnyét a vb házigazdája, Mark Sever köszönt be (2-4). Kétszer is hibázott ellenfelünk, így kettős emberelőnybe kerültünk, amit Szongoth Domán értékesített (3-4). A találkozó felénél Sever újból betalált (3-5), majd Tarik Mahmutovic használta ki az újabb emberelőny adta lehetőséget (3-6). A hatodik találat után kapust cserélt a magyar U20-as válogatott, a szünet előtt pedig közelebb zárkóztunk, Vén Bendegúz talált be előnyös helyzetben (4-6). A záró játékrészben még igyekeztek a mieink, hiába voltak meg a helyzetek, újabb gól ismét a szlovénektől jött, Anze Zezelj zárta le 7-4-re a találkozót.
A magyar U20-as válogatott ezzel búcsúzott a divízió 1/A világbajnokságtól, jövőre a divízió 1/B-ben küzdhetnek majd azért, hogy feljebb jussanak.
Fotó: Magyar Jégkorong Szövetség
Férfi Jégkorong, U20, divízió 1/A vb
Magyarország – Szlovénia 4-7 (2-3, 2-3, 0-1)
Magyarország: Kiss (Király) – Franyó, Haranghy, Ravasz, Schmidt, Laskawy – Szivák, Horváth, Németh, Keresztes, Mihalik – Besenyei, Vén, Nemes, Szabó-Rácz, Szongoth – Jurkovics, Fehér, Mester, Hiezl, Lobenwein, Szövetségi kapitány: Ladányi Balázs
Szlovénia: Glavic (Dukaric) – Rep, Hebar, Sever, Sitar, Petrovic – Golicic, Smolnikar, Mahmutovic, Crnkic, Zezelj – Tursic Seckar, Frese, Hrobat Plemelj, Petronijevic Lepsa, Konobelj - Zupancic, Crepinsek, Sodja Zalokar, Percic, Szövetségi kapitány: Mitja Sivic
Gólok: Laskawy (02:41, Ravasz), Mihalik (08:09, Franyó), Szongoth (25:42 EE2, Ravasz, Vén), Vén (36:24 EE, Szongoth, Laskawy) illetve Crnkic (03:58 EE, Sitar, Golicic), Sitar (06:54, Rep, Sever), Crnkic (11:28 EE, Sitar, Golicic), Sever (22:34, Sitar, Golicic), Sever (30:15, Tursic Seckar, Freser), Mahmutovic (33:53 EE, Zezelj, Rep), Zezelj (55:40, Mahmutovic)
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A 23 éves Leo Ringgel hatfősre bővül férfi jégkorongcsapatunk finn kontingense.