Igazi Fradi-vasárnapra virradtak az FTC szurkolói szeptember 26-án reggel, ugyanis előbb délután 17.00-i kezdettel a Groupama Arénában magyar bajnok labdarúgóink, majd 19.15-től a Tüskecsarnokban magyar bajnok jégkorongozóink csaptak össze az ősi rivális Újpesttel. A futballisták 3-1-es győzelmükkel megadták az alaphangot az Erste Liga 2021/22-es idényének első Hokiderbijére, és sok szurkoló döntött úgy, hogy a futballstadionból átsiet a jégcsarnokba, így szép számú közönség gyűlt össze a kezdésre.
Ami a mieink keretét illeti, az eddig a harmadik sorban szereplő Hajós Roland maradt ki a pénteki, MAC HKB Újbuda elleni csapathoz képest, a helyére pedig Tóth Gergő lépett fel, a negyedik sorban pedig Galántai Richárd csatlakozott Roczanov Dezsőhöz és Farkas Simonhoz, míg Komáromy Botond lett a 13. támadó.
Derbihez méltó tempóban és hőfokon kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat kőkeményen beleállt az összecsapásba. A mieink birtokolták többet a korongot, és támadásból is jócskán többet vezettünk, de az újpestiek remekül zártak hátul. Már rögtön a 4. percben emberelőnybe kerültünk, miután a magát a kapu elé és ezzel helyzetig cselező Kógert Sam Coatta akasztotta. Nagyon jól játszottuk meg az emberelőnyt, szinte végig ki sem jöttünk az újpesti harmadból, és folyamatosan soroztuk az alapszakasz első hetének legjobb játékosává választott, Rajna Miklós kapuját, ám ő igazolva remek formáját folyamatosan nagyokat védve tartotta meccsben csapatát. Előbb Kulmala passzából Tóth Adrián lőtt közelről, majd Nagy Gergő kintről, de rendre az újpestiek kapusa volt a végállomás. Kiegészültek a vendégek, de egyenlő létszámnál is maradt a nyomásunk, előbb Hegyi lőtt kintről, majd Nagy Gergő szintén távolról takarásból. Nem sokkal később Fowlie cselezett szépen a kapu felé, majd adott egy remek passzt Nagy Gergőnek, Rajna ismét védett, a kipattanót kanadai támadónk az érkező Kóger elé tálalta, ám Rajna bravúros spárgázással átért a másik sarokról, és bemutatta a mérkőzés addigi legnagyobb védését. A 11. percben csökkent a nyomásunk, Borost ugyanis kiszórták fogásért, de a lila-fehérek emberelőnyben sem tudtak igazán veszélyesek lenni. Hamar kiegészültünk, sőt, Kóger passzából Fowlie szépen lőtt, Rajna ismét nagyot védett, ami után a kapuja előtt kisebb tömegjelenet alakult ki, a Nagy Gergő segítségére siető Hegyi Ádámot pedig kiállították két percre. Nagy Arany Gergely-védéssel indult az újabb újpesti emberelőny, ezután viszont megint a védekező speciális egységünk dominált. Sőt, közel jártunk az emberhátrányos gólhoz, Nagy Gergő lépett ki egyedül, ám ezt a párbajt is Rajna nyerte. A 18. percben jártak a harmadban a legközelebb az újpestiek a gólhoz, ám Stadel lövését Arany fogta. A kipattanót a vendégek támadója begyűjtötte, majd a kaput megkerülve megpróbálta az ellenkező sarokba behúzni, kapusunk azonban résen volt. Bár az első játékrész java részében a Ferencváros dominált, ezt a 22:6-os lövési statisztika is jól mutatja, végül gól nélkül zárult a harmad.
Nem indult jól a számunkra a második játékrész, bár az első támadás a miénk volt, a vendégek megléptek egy kontrával, és Sam Coatta mindössze 20 másodperc elteltével lendületből Arany kapujába vágta a korongot. (0-1) A kapott gól egy-két percre megfogta a mieinket, de hamar visszavettük az irányítást, Kóger kétszer is veszélyeztetett, majd Fowlie remek hosszú passzából Nagy Gergő egyedül lépett ki, de Rajna mindent fogott. A 29. percben Kulmala is ziccerben találta magát szemben a kapuval, de ezt a párbajt is az újpesti hálóőr nyerte. A 34. percben egy kósza újpesti lövés veszélyesen pattant meg egy védőn, Arany már elment a másik oldalra, de szerencsére a jobb alsó mellé csúszott a korong. Nem sokkal később a kispadról beugró Somogyi került rögtön helyzetbe a kapu előtt, de mellé tüzelt. Az Újpest a 36. percig bírta az emberfeletti nyomást, amit rájuk helyeztünk, ekkor McFadden kékvonalas bombája pattant vissza a palánkról a kapu elé, és végül másodszorra Juhani Tamminen közelről egyenlített. (1-1) Sőt, közel jártunk a vezetéshez is, ám előbb rögtön a gól után jött egy újabb óriási Rajna-védés, majd egy Kóger-Tamminen összjáték végén megint a vendégkapus mutatott be bravúrt. Ebben a harmadban is nyomasztó volt a lövési fölényünk, 16:4, ám ez egyelőre csak az egyenlítésre volt elég a kapusa szenzációs teljesítményére építő újpesti csapat ellen.
A harmadik harmadra sem változott a játék képe, továbbra is a mieink támadtak többet, és a kapura is veszélyesebbek voltunk. Az első igazán nagy helyzet a 44. percben adódott Pavuk előtt, aki közelről az oldalhálót találta telibe. Egy perccel később viszont már Rajna sem volt ellenszer, letáboroztunk az újpesti kapu előtt, és végül a Hegyi lövése utáni kipattanót Rasmus Kulmala közelről a hálóba pofozta. (2-1) A gólunk után rögtön emberhátrányba kerültünk, Kóger állt ki két percre fejre irányuló támadás miatt. Az újpestiek jól álltak bele ebbe az emberelőnybe, Coatta révén volt is veszélyes lövés, Arany azonban szépet védett. Ezután viszont ismét az emberhátrányos védekezésünk dominált, sőt, Kulmala korábbi meccseken bemutatott két emberhátrányos gólja után ezúttal is majdnem meglépett. Finn támadónk próbálkozása után Farkas Simon mehetett el egyedül kapura, lövését az utolsó pillanatban blokkolták. A korongért harcoló támadónkat ezután nem sokkal keményen beletették a palánkba, elmaradt a kiállítás. Enélkül is kiegészültünk viszont, és McFadden majd Kärmeniemi révén veszélyeztettünk, ezeknél Rajna még védeni tudott, azonban a 49 percben egy szép összjáték végén a jobb oldalon remek ütemben érkező Tóth Adrián elhelyezte a hálóba a harmadik gólunkat – nagyon közel kerültünk a Derbi megnyeréséhez! (3-1) Sőt, Balázsi gáncsolt, emberelőnyben játszhattunk, ezzel azonban nem sikerült élni. Hiába ismét a nyomás, Rajna ismét nagyokat fogott. Kiegészültek a vendégek, de egyenlő létszám ide, kétgólos hátrány oda, nem tudtak igazi nyomást helyezni ránk, remekül irányítottuk az eseményeket. Öt perccel a vége előtt Pavuk és Coatta akadtak össze, páros kiállítás lett a vége. Bő két perccel a vége előtt a vendégek vezetőedzője, Virág Csaba időt kért, és lehozta kapusát, ezután nem sokkal pedig Cody Fowlie élt a megszerzett koronggal, és üres kapus góllal lezárta a mérkőzést. (4-1)
A labdarúgók 3-1-es győzelme után tehát a jégkorongozók is megnyerték a maguk Derbijét, 4-1 arányban, ezzel a mieink három meccs után 7 ponttal állnak, vesztett pontok tekintetében pedig holtversenyben vezetik az Erste Ligát. Budapest zöld-fehér!
Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – UTE 4-1 (0-0, 1-1, 3-0)
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Kärmeniemi, Sarcia, Fowlie, Kóger, Nagy G. – Bohunicky, McFadden, Kulmala, Tamminen, Somogyi – Boros, Hegyi, Pavuk, Tóth G., Tóth A. – Bán, Komáromy, Farkas, Roczanov, Galántai. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
UTE: Rajna (Márkus) – Jago, Kiss Ph., Benk, Coatta, Csergő – Balázsi, Stadel, Kiss P., Németh A., Suter – Gáspár, Varga A., Balogh, Kovács S., Nemes – Nejezchleb, Simon, Zsigmond Á. Vezetőedző: Virág Csaba.
Gólok: Tamminen (35:20, Kóger, McFadden), Kulmala (44:07, Hegyi, Nagy G.), Tóth A. (48:01, Pavuk, Tóth G.), Fowlie (58:17, üres kapu), illetve Coatta (20:20, Kiss Ph.)
Kapura lövések: (22:6, 16:4, 23:6) 61:16
Védések: (6:22, 3:15, 6:20) 15:57 / 93.75% : 93.44%
Kiállítás percek: (4:2, 4:4) 8:6
Emberelőny kihasználás: (2 / 0) 0.00% / (3 / 0) 0.00%
Emberelőnyben eltöltött idő: 4:00 / 6:00
Emberhátrányos védekezés: (0 / 3) 100.00% / (0 / 2) 100.00%
Felnőtt férfi jégkorongozóink vasárnap a nagy rivális csíkszeredaiakkal találkoznak a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorongozóink 5-1-s vereséget szenvedtek a DEAC otthonában.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.