Magyar bajnok jégkorongcsapatunk bár úgy nézett ki, hogy kezd összeállni a válogatott szünet alatt, pénteken Debrecenben egy rendkívül kellemetlen vereséget szenvedett, amit követően Fodor Szabolcs azt nyilatkozta, úgy nézett ki, mintha másik ligában is játszottak volna. Tény és való, nem azt az arcát mutatta az FTC-Telekom csapata, amit megszokhattunk tőlük.
A Fradinak nincs sok ideje, hogy a második debreceni vereségén rágódjon, ugyanis vasárnap az évek során nagy riválissá váló Csíkszeredát fogadjuk a Tüskecsarnokban. Utoljára a Vákár Lajos Műjégpályán csaptunk össze a kék-fehérekkel, foghíjas kerettel is jól ment a csapat, és 3-2-re megnyertük azt a találkozót. A legutóbbi egymás elleni mérkőzés óta viszont a Csíkszereda négy új játékost is igazolt, két orosszal, Nyikita Pivcakinnal és Danyiil Taraszovval, egy csehvel, Atonín Honejsekkel és egy amerikaival, Kurt Davissel erősítettek, érdekesség, hogy a négy új érkezőből hárman is hátvéd poszton játszanak.
Azért pontok tekintetében annyira már nem áll rosszul csapatunk, továbbra is stabilan az ötödik helyet foglaljuk el a tabellán, bár az is igaz, hogy a középmezőnyben nincsenek akkora különbségek pontok tekintetében. Míg mi 33 ponttal az ötödikek vagyunk, addig a Csíkszereda úgy foglalja el a nyolcadik helyet, hogy csupán öt ponttal vannak lemaradva tőlünk. A csapaton belül szerzett pontok is arányosan oszlanak el, nagyon kiemelkedő pontgyáros játékosuk nem igazán van, és kapus mutatóban is jobbnak bizonyulunk.
Egy ferencvárosi győzelemhez azonban jelenleg kevésnek bizonyulhat, hogy a fentebb említett mutatókban jobbak vagyunk. Olyan egységként kell együtt dolgoznia a csapatnak, amit november végén is mutattak Csíkszeredában, viszont ezt viszonylag gyorsan kellene újra megtalálnia Fodor Szabolcs csapatának, ellenkező esteben egy újabb kellemetlen vereségbe szaladhatnak bele, ám ezúttal hazai jégen. Hogy elegendő lesz-e a másfélnap a visszatérésre, és győzelemmel zárja-e a Fradi a 2024-es naptári év hazai meccseinek sorát, az vasárnap 15.30-tól kiderül a Tüskecsarnokban.
Férfi hokisainknál változatosak a karácsonyi szokások, de akárhol legyenek, a kedvencek mindenhol megvannak.
Az Erste Liga-nyitány után újra a DEAC otthonába utaznak magyar bajnok hokisaink.
Férfi jégkorongozóink 2-0-ra nyertek a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a Tüskecsarnokban.
Magyar bajnok hokicsapatunk a DAB csapata ellen zárt a nemzetközi szünet előtt, most őket fogadja elsőként.
A 2024-és naptári év utolsó hazai Erste Liga-mérkőzésén ünnepi tematikus napot tart jégkorongszakosztályunk.
A magyar U20-as férfi jégkorong-válogatott az utolsó meccsén 7-4-re kikapott a házigazda szlovénoktól.
A 23 éves Leo Ringgel hatfősre bővül férfi jégkorongcsapatunk finn kontingense.