Abonyban rendezték meg az U17-es Szabadfogású és Női Birkózó Magyar Bajnokságot.
A nőknél nem volt ferencvárosi induló, a férfiak szabadfogásában ugyanakkor öt érmet is nyertünk. Az 55 kilós Mizsei Bátor (a képen balról a második) a döntőben az újpesti Bedák Zsolt legyőzésével aranyérmes lett, Kóródi Zsombor 80 kilóban a második helyen végzett, míg értékes bronzérmet szerzett Kelemen Márk (60 kg) és Jakab Dániel (92 kg). A remek eredményeknek köszönhetően a Fradi a csapatpontversenyben is a harmadik helyen zárt.
A Kruj Iván Sportcsarnokban U9-es, U10-es, U11-es és U15-ös meghívásos utánpótlás versenyt rendeztek. Az FTC szakosztálya összesen 10 érmet, köztük hat aranyat, illetve két-két ezüstöt és bronzot nyert.
Az U20-as szabadfogású ob-n négy, Bukarestben egy, míg a hazai up-versenyen 19 érmet nyertek birkózóink.
A 68 kg-ban induló birkózónk a vigaszágon sem folytathatja az Isztambulban zajló világkvalifikációs versenyen.
Birkózónk, Váncza István megnyerte első, majd elveszítette második meccsét az isztambuli világkvalifikáción.
U17-es birkózóink egy arany- és két bronzéremmel zárták a kötöttfogású válogatóversenyt.
U20-as szabadfogású birkózóink Baracsi Imrére emlékezve válogatóztak.
Szabadfogásban két súlycsoportban is ferencvárosi birkózó nyert a KIMBA-n.
Birkózónk, Scheuring Vilmos aranyérmes lett a 80 kilósok között az U17-es kötöttfogású ob-n.
Az FTC magyar bajnok birkózója egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt az olimpiai kvalifikációs versenyen.