Olimpia. A szó, amely a földkerekség legnagyobb sportrendezvényét jelenti. Azt a sporteseményt, amelyet négy évente az egész világ vár, amelyre az egész világ figyel. Így teszünk most is, a világjárvány miatt egy évvel halasztott tokiói olimpiához egyre jobban közeledve. Az olimpiai játékokon győzni minden sportoló álma, amely azonban nem mindenkinek, sőt csak nagyon keveseknek adatik meg. Most induló sorozatunkban azokat a bajnokokat mutatjuk be, akiknek ez a hatalmas dicsőség úgy adatott meg, hogy közben a Ferencvárosi Torna Club sportolói voltak. Eddig 24-en vannak, összesen 29 olimpiai bajnoki címük van.

Az FTC első olimpiai bajnoka Kocsis Antal volt, aki 1928-ban Amszterdamban a IX. nyári olimpiai játékokon, ökölvívásban győzött.

Úszástól az ökölvívásig

Kocsis Antal 1905. november 17-én, Kispesten született. Eleinte az úszással próbálkozott, de a Rudas fürdő nagyon messze volt a lakhelyétől, ezért inkább a birkózás felé fordult, onnan küldték el atlétának. Amikor a birkózók edzéseit látogatta, akkor találkozott először az ökölvívással, megtetszett neki, jelentkezett a Kispesti AC-ba, de pechjére nemsokára megszűnt a szakosztály. Elment hát a MÁVAG-ba, ahonnan 1925 tavaszán igazolt az FTC-be. Még ugyanabban az évben elnyerte a Budapest Bajnoka címet és bekerült a magyar válogatottba. A legkisebb súlycsoportban, légsúlyban versenyzett.

1926-ban megismételte Budapest-bajnoki győzelmét, sőt az országos bajnokságot is megnyerte. Egy évvel később ugyancsak duplázott, ám ebben az évben (1927) már a nemzetközi porondon is bemutatkozott, a berlini Európa-bajnokságon ezüstérmes lett.

Ilyen előzmények után jött 1928, a minden addigit felülmúló siker éve, amikor a Ferencvárosi Torna Club sportolói közül elsőként nyert olimpiai bajnokságot, a helyszín Amszterdam volt.

Az amszterdami olimpiai arany

Ez a győzelem egyben a magyar ökölvívósport első olimpiai aranyérémét is jelentette. És nem csak emiatt volt dupla a siker, hanem a kiírás értelmében az olimpia legjobb európai versenyzői Európa-bajnoki címet is kaptak. Kocsis Antal így Amszterdamban a magyar ökölvívás első Európa-bajnoka is lett.

Az olimpián az első fordulóban erőnyerő volt, első mérkőzését a legjobb 16 között vívta a spanyol Jose Villanova ellen. Majd a nyolc között a német Hubert Ausbock, az elődöntőben pedig az olasz Carlo Covagnioli kapitulált. A döntőben a francia Armand Apell következett, de ő is csupán addig jutott, mint a korábbi ellenfelek, gratulált a mérkőzés végén. Pedig a meccset megelőző éjszaka csak perceket aludt, a szállodai folyosókon sétálgatott. Az első menet el is ment, a másodikban már jött fel Kocsis, aztán a finisben mintha csak ő lett volna a ringben. Apell volt az erősebb, ám a tempót Kocsis Antal diktálta. Győzelmét a zsüri sem vitatta. Kocsis Antalnak patakokban folytak a könnyei, miközben az öltözőjébe belátogató dr. Vadas Gyula (a Nemzeti Sport korabeli felelős szerkesztője és kiadója egyben), emlékkönyvébe a francia rivális felett aratott győzelem apropóján az alábbi sorokat írta:

"A trianoni békeszerződésért. Éljen Magyarország!"

Hazatérvén Kocsist szinte szétszedték, a Keleti pályaudvaron ötven rendőrre volt szükség az ünneplő tömeg megregulázásához, az amszterdami hőst a vonatablakon keresztül akarták a peronra húzni. Klubja zöld-fehér szalagos, hatalmas rózsacsokorral várta, rajta a felirat:

"A ferencvárosi szívvel küzdő Tóninak".

Az általa nyert aranyérem két oldala:

Új élet olimpiai bajnokként

Miként változtatta meg az olimpiai bajnoki cím az életét? A korabeli sajtó erről így tudósít:

„Az olimpiász egyik legmeglepőbb magyar sikere Kocsis Antal bokszoló világ- bajnoksága volt. A fiatal asztalossegéd a világbajnokság megszerzése óta pályát változtatott: a kereskedelmi kórház tisztviselője lett és magántanulóként végzi a középiskolai osztályait. A kereskedelmi kórház egyik irodájában hosszú fehér köpenyben találtuk Kocsis Antalt, aki élete fordulatáról a következőket mondotta:

Itt dolgozom reggel nyolctól délután két óráig. Ebéd után tanulni kezdek. Már két osztályt elvégeztem, most készülök a harmadik polgári vizsgájára. Remélem, sikerül majd az érettségit letennem. Az OTT évi 1060 pengő tanulmányi ösztöndíjjal- támogat, ez rámegy az iskolára. A fizetésem most még kicsi, de remélem, nemsokára megkapom a végleges kinevezésem és akkor a megélhetésem is biztosítva lesz.

Elfoglaltságom és tanulmányaim miatt most csak keveset trenírozhatok. Legalább 10-12 évig szeretnék aktív versenyző maradni s miután ez csak nyugodt anyagi viszonyok között érhető el, ezért tanulok, dolgozom. Remélem, hogy nem hiába.”

Természetesen a Ferencvárosi Torna Club hivatalosan is megemlékezett olimpiai bajnokáról a bajnokságot követő első közgyűlésén.

„A Ferencvárosi Torna Club tegnap délután (1929.06.01) tartotta meg 30. évi rendes közgyűlését, mely alkalomra az üllői úti pálya tornaterme zsúfolásig megtelt a klub lelkes tagjaival. Gschwindt Ernő elnöki megnyitója után a főtitkári jelentés számolt be a klub elmúlt évi működéséről s ennek keretében a 14 működő szakosztály munkájáról. A főtitkári jelentés kapcsán külön ünneplésben részesítették a klubnak az olimpián oly szép sikerrel szerepelt tagjait, közöttük elsősorban Kocsis Antal világbajnokot. Ezután elfogadták az alapszabályoknak azon módosítását, amely szerint a klub „örökös bajnoka” csak 30 évet betöltött klubtag lehet, addig csak „várományosa” ennek a büszke címnek. Ezzel tüntették ki a még 30-ik életévét be nem töltött Kocsis Antalt is.”

A dicséretek és elismerések azonban nem hozták meg Kocsis Antal számára a már idézett újságcikkben is felhozott és várva várt anyagi biztonságot, a megélhetése pengeélen táncolt. Csoda, hogy ezek után a professzionalista világ is felfigyelt a kínálkozó lehetőségre és lecsapott? Egyáltalán nem, így 1929 második felében újra Kocsis Antallal volt tele a magyar sajtó. Nem a sportbéli teljesítménnyel, sokkal inkább a profi vagy amatőr kérdéssel. Azzal kezdődött, hogy Kocsis keze megsérült, orvosi javaslatra hónapokat kellett kihagynia, így nem vehetett volna részt az esztendő főeseményének beharangozott, augusztus 11-én rendezett magyar-olasz válogatott csapatmérkőzésen sem. Ám az orvosi kezelés csodát tett, az utolsó napokban mégis bejelentették az indulását. Azonban azzal a sérült karral előtte aláírt egy előnyösnek ígérkező hivatásos szerződést is, amely a felkészülés idejére Bécsbe szólította, ahová el is utazott. Óriási vihar lett az ügyből, a szövetség az örökös eltiltását is fontolgatta. Azonban a profi ügy sem úgy folytatódott, ahogy azt Kocsis Antal remélte vagy ahogy hitegették, hazajött anélkül, hogy egyetlen egy mérkőzést vívott volna. Hazajött és kérte a reamatörizálását, amit végül megkapott, csupán öt hónapra tiltották el. Eltiltása után sikerrel tért vissza, hiszen győzelmével is hozzájárult ahhoz, hogy az FTC 1928 után másodszor is megszerezte a csapatbajnoki címet.

Kivándorlás Amerikába

Nem sokkal ezután viszont újjáéledt a profi vonal, ezúttal nem Európában, hanem az álmok nagy hazájában, Amerikában. Kocsis Antal ugyanis milliónyi honfitársához hasonlóan kivándorolt Amerikába. Először Dél-Amerikában, majd az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le és Tony Kocsis néven hivatásos ökölvívó lett. Súlycsoportja világranglistáján legjobb eredménye a negyedik helyezés volt. 1935-ben visszavonult. Profi eredménysora: 22 győzelem (4 KO), 13 vereség (3 KO), 5 döntetlen.

Visszavonulása után Floridában, Titusville-ben élt, családja körében, igen hosszú életet. Először asztalosként dolgozott, majd eredeti szakmájában szabóként helyezkedett el. Halála előtt, amikor már betegsége következtében állandó ápolásra szorult, egy floridai nyugdíjas otthonban lakott, nem sokkal 89. születésnapja előtt, 1994. október 25-én ott hunyt el. Rendelkezése szerint hamvait a tengerbe szórták.

Kivándorlása után nem volt sokszor idehaza, először több mint harminc év elteltével. De arról, hogy milyen emlékeket ébresztett benne a Fradi, írt. Írt, mégpedig akkor, amikor az FTC 75. születésnapi ünnepségeire készülődvén megkeresték. Érdemes idézni a gondolatait, mit jelentett egy sportembernek, hogy öt esztendeig ennek a klubnak a színeit viselhette, abban arathatott diadalt:

"Az FTC volt a második otthonom. Boldogan öltöttem magamra mindig a Fradi-mezt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy én lehettem az FTC első olimpiai bajnoka..."

"Most, távol a hazámtól is szeretettel gondolok a régi sportbarátokra és sohasem felejtem el azt a fogadtatást, amelyben budapesti látogatásomkor részesítettek. Jó érzés volt az a tudat, hogy még emlékeznek rám, nem felejtettek el. Most szerényen élem nyugdíjas éveimet és remélem, láthatom még egyszer a Fradi-pályát, az újat. Sok kellemes vasárnapot töltöttem a pályán és a klubházban. Élénken élnek még bennem a győztes mérkőzések utáni mulatságok, amikor táncoltunk és hallgattuk Woggenhuber Oszi Fradi-nótáit..."

"De szép volna még egyszer az életben Veletek együtt énekelni. Talán... még ezt is megélem. Most, amikor ezeket a sorokat írom, kinézek az ablakon. Gyönyörű az idő, minden zöld, a bokor, a fű... Valóban zöld-fehér nemcsak a szívünk, hanem a lelkünk is..."

Kocsis Antal emlékezete

Az FTC népligeti olimpiai sétányán látható a mellszobra, amelyet 1999-ben Lantos Györgyi készített.

Kispesti szülőházán, a Baross utca 4. szám alatt tábla őrzi az emlékét, amelyet ugyancsak számon tartanak, évfordulókon megkoszorúznak a fradista utódok.

Ő volt Kocsis Antal, akinek emlékét a márványtáblákon, szobron és fényképeken túl a fradisták emlékezete is mindörökké megőrzi.

Szerző: FTC Múzeum