A ferencvárosi szempontból eddig két magyar bajnoki címet hozó 127. Atlétika Magyar Bajnokság utolsó napjára is maradt még a fradistákban aranyérem. Hármasugró klasszisunk, Galambos Tibor (a képen) idei legjobbjával, 16.16 méterrel nyert. A másik FTC-versenyző, Prekli Zoltán az ötödik helyen zárt. Gerelyhajításban a Herczeg testvérek indultak. György ezüstöt nyert, míg Attila az ötödik lett. Sprinterünk, Máté Tamás javított a 100 után, 200-on 20.67-es egyéni legjobbjával magyar bajnoki címet szerzett. Az országos bajnokság záró számában, a 4x400 méteres váltóban az Enyingi Patrik, Máté Tamás, Ajide Dániel, Molnár Attila összeállítású Fradi címvédőként ismét nyert!
A nőknél Csóti Jusztina 100 méter után 200-on is bronzérmet szerzett, míg van Doremalen Dóra a negyedik lett magasugrásban, Lóránt Boróka pedig hetedikként zárt 400 méter gáton.
„Maximálisan elégedett vagyok, az összes versenyzőnk remekül szerepelt a Magyar Bajnokságon” – kezdte értékelését a 127. Magyar Atlétika Országos Bajnokságról szakosztályunk vezetője, Vágóné Solti Mária. „Mindenki nagyon odatette magát, szép eredményeket értünk el, ez pedig egy jó előjel lehet majd a közelgő nemzetközi versenyekre. Többek között majd az Európa-bajnokságra is, amelyre a 200 méteren aranyat nyerő és pompás időt futó Máté Tamásnak nagy esélye van kijutni. Már az ob előtt is jó helyen állt a ranglistán, de a kijutási esélyét ezzel az eredményével szinte megalapozta” – tette hozzá szakosztályvezetőnk.
EREDMÉNYEK
127. ATLÉTIKA MAGYAR BAJNOKSÁG, BUDAPEST
FÉRFI
200 m: 1. Máté Tamás
Hármasugrás: 1. Galambos Tibor, 5. Prekli Zoltán
Gerelyhajítás: 2. Herczeg György, 5. Herczeg Attila
4x400 m: 1. FTC (Enyingi Patrik, Máté Tamás, Ajide Dániel, Molnár Attila)
NŐI
200 m: 3. Csóti Jusztina
400 m gát: 7. Lóránt Boróka
Magasugrás: 4. van Doremalen Dóra
Az U18-as atlétikai válogatottban négy ferencvárosi sportoló eredménye is kellet az értékes éremhez.
Molnár Attila és Szabó László aranyéremmel zárt.
Sportolóink a Magyar Bajnokság első napján összesen hét érmet, köztük négy aranyat és három ezüstöt nyertek.
A magyar csapatból a fiúk és a lányok is a 3. helyen végeztek.
Egy arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyertek fiataljaink az országos bajnokságon.
Molnár Attila hatalmas erőket mozgósított az utolsó négyszáz méteren, de így sem tudott előzni.
Atlétánk a 4x400-as váltó tagjaként jutott a fináléba.