2023. szeptember 22.
Szavazzon a Fradi tehetséges atlétájára!
A budapesti világbajnokságon is szerepelt Herczeg György a nemzetközi szövetség díjazottja lehet.

Az Európai Atlétikai Szövetség hivatalos honlapján tette közzé, hogy keresi a 2023-as év legjobb feltörekvő fiatal csillagát. A Rising Stars elnevezésű díj férfi és női győztesét a Golden Tracks elnevezésű díjátadó ünnepségen hozzák majd nyilvánosságra a litvániai Vilniusban, október 21-én, az eseményt élőben közvetítik az Európai Atlétikai Szövetség Youtube-csatornáján.

Az előzetesen közzétett jelöltlistában szerepel az FTC tehetséges gerelyhajítója, Herczeg György is, aki aranyérmes lett az U20-as Európa-bajnokságon, emellett 84,98 méteres dobásával idén ranglistavezető az U20-as korosztályban, de az európai korosztályos örökrangsorban is az élre ugrott, míg az örökös U20-as világranglista második helyén áll.

A közösségi médiafelületeken leadott szavazatok a szavazás végeredményének egynegyedét teszik ki, emellett a tagszövetségek szavazatai, a médiaszavazatok és a szakértői testület voksai számítanak majd bele a végső sorrend kialakításába.

A szavazás október 2-án, hétfőn zárul, ezután kategóriánként három döntőst hirdetnek majd meg.

Herczeg Györgyre az alábbi Facebook posztban található fénykép kedvelésével vagy megosztásával, vagy az európai szövetség Instagram vagy Twitter oldalán leadott vokssal szavazhatnak.

Cikkajánló

Évzáró gálán díjazták a Fradi atlétáját

Az év U23-as atlétája díjat Molnár Attila kapta, valamint edzőnk, Karlik Pál is elismerést vehetett át.

Bravúros második nap után bronzérmes az FTC!

Atlétáink szombaton még az ötödik volt a Csapatbajnokságon, de vasárnap nagyot hajrázva nyertek érmet.

Két bronzérmet szereztünk a félmaraton ob-n

Tomaschof Kata egyéniben, valamint csapatban is a harmadik helyen végzett.

Magyar bajnokunk aranyérmes 1500 méteren

Az FTC atlétái két érmet szereztek a bonyhádi versenyen.

„Attila kihozta magából a maximumot az olimpián”

Sportolónk huszonhatodikként zárt 400 méteres síkfutásban a párizsi ötkarikás játékokon.

Molnár Attila győzelemmel hangolt az olimpiára

Sprinterünk az U23 és U20 Atlétikai Magyar Bajnokságon remekelt, ahogy sok más Fradi-sportoló is.

Az FTC bajnoka tesitanárként szerez örömet gyerekeknek

Atlétánkkal, Guba Liliánával interjúztunk volna, amikor megjelent magyar bajnok klubtársa, és… - VIDEÓ!

Molnár Attila ötödik a Gyulai István Memorialon

Az FTC versenyzője 400 méteren szerepelt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin