2023. június 22.
Magyar győzelem az atléták Divízió II-es csapat Eb-jén
A három ferencvárosi kerettag remeklése is nagyban hozzájárult a magyar válogatott lengyelországi sikeréhez.

Amint arról korábban beszámoltunk, három ferencvárosi sportolóval, név szerint Csóti Jusztinával, Molnár Attilával és Pap Kristóffal a keretében utazott el a magyar atlétikai válogatott a lengyelországi Chorzów-ban rendezett csapat Európa-bajnokságra, amelyet idén a krakkói III. Európa Játékok keretein belül bonyolítanak le.

A magyar nemzeti csapat a Divízió II mezőnyében versenyzett, ahonnan a három legtöbb pontot gyűjtő válogatott harcolhatta ki a feljutást, és a jövő évi élvonalbeli szereplést. A három FTC-atléta az első két napon versenyzett, kedden Molnár Attila új U23-as magyar rekorddal megnyerte a férfi 400 méteres síkfutást, míg szerdán Csóti Jusztina a női 4x100-as váltó tagjaként országos csúccsal diadalmaskodott, Pap Kristóf pedig az 5. helyen zárta a távolugrást.

Atlétáink így nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy nemzeti csapatunk két nap után magabiztosan vezette a másodosztály mezőnyét.

A magyar válogatott a harmadik, utolsó napon már nem engedte ki a kezéből a lehetőséget, és újabb remek eredményekkel megnyerte a Divízió II-es csapat Európa-bajnokságot, ezzel kiharcolta a feljutást az európai élvonalba!

(Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség)

Cikkajánló

Molnár Attila vb-bronzérmes a váltóval!

Az FTC atlétája 44.72 mp-es idővel a harmadik helyre hozta be a magyar váltót a világbajnokságon.

Tokodi Dávid magyar bajnoki ezüstérmes

Az FTC versenyzője 35 kilométeres gyaloglásban végzett a második helyen.

Molnár Attila világbajnoki negyedik

Európa-bajnok atlétánk épphogy a lemaradt a dobogóról a fedettpályás vb-n.

Molnár Attila világbajnoki döntős 400 méteren!

Európa-bajnok atlétánk kiválóan teljesített a pénteki elődöntőben, szombaton jöhet a vb-finálé!

Molnár Attila Európa-bajnokhoz méltón kezdte a vb-t

Atlétánk futamgyőztesként jutott elődöntőbe 400 méteren a fedett pályás atlétika világbajnokságon Kínában.

Eb-győztesünk focilabdát ragadott és bemutatót tartott

Molnár Attilát megszállták a gyerekkori emlékek és már készül az Újpest elleni derbire is - VIDEÓ

„Bízom benne, hogy ezzel elindítunk egy hagyományt!”

Európa-bajnokunk, Molnár Attila a Magyar Atlétikai Szövetség sajtóeseményén nyilatkozott a FradiMédiának.

Magyar Szabolcs vezeti a világranglistát!

U18-as gerelyhajítónk 70,66 méteres dobást ért el a MATE-GEAC versenyén a múlt hétvégén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin