2024. február 18.
Egy arany és egy ezüst az atlétika ob-n
Férfi 4x400-as váltónk az első, míg Kéri Tamás a második helyen végzett.

Nyíregyházán került sor az 50. fedettpályás atlétikai magyar bajnokság második versenynapjára. Egyesületünk több sportolója is érdekelt volt a küzdelmekben, amelyeket végül két éremmel zártunk.

A férfi rúdugrás döntőjében Kéri Tamás szerepelt, versenyzőnk egy ideig vezette is a ponttáblázatot, végül pedig ezüstérmet szerzett. A legnagyobb siker a nap végére maradt, férfi 4x400 méteres váltónk Városi Rolanddal, Solymári Mátéval, Kovács Bendegúz Zoltánnal és Molnár Attilával az első helyen végzett. Solymári Máté 800 méteren negyedik lett.

Női hármasugrásban Virók Erna Sára a negyedik, Marosi Viktória az ötödik, míg Francisco-Lucas Laura a hetedik helyen végzett. Női 60 méter gáton Répási Petra az ötödik helyen ért célba, a férfi távolugrás döntőjében Zuber Marcell szintén ötödik lett.

Versenyzőinknek ezúton is gratulálunk!

Cikkajánló

Évzáró gálán díjazták a Fradi atlétáját

Az év U23-as atlétája díjat Molnár Attila kapta, valamint edzőnk, Karlik Pál is elismerést vehetett át.

Bravúros második nap után bronzérmes az FTC!

Atlétáink szombaton még az ötödik volt a Csapatbajnokságon, de vasárnap nagyot hajrázva nyertek érmet.

Két bronzérmet szereztünk a félmaraton ob-n

Tomaschof Kata egyéniben, valamint csapatban is a harmadik helyen végzett.

Magyar bajnokunk aranyérmes 1500 méteren

Az FTC atlétái két érmet szereztek a bonyhádi versenyen.

„Attila kihozta magából a maximumot az olimpián”

Sportolónk huszonhatodikként zárt 400 méteres síkfutásban a párizsi ötkarikás játékokon.

Molnár Attila győzelemmel hangolt az olimpiára

Sprinterünk az U23 és U20 Atlétikai Magyar Bajnokságon remekelt, ahogy sok más Fradi-sportoló is.

Az FTC bajnoka tesitanárként szerez örömet gyerekeknek

Atlétánkkal, Guba Liliánával interjúztunk volna, amikor megjelent magyar bajnok klubtársa, és… - VIDEÓ!

Molnár Attila ötödik a Gyulai István Memorialon

Az FTC versenyzője 400 méteren szerepelt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin