Ahogy beszámoltunk róla, 35-szörös bajnok férfi labdarúgócsapatunk 5-1-re verte a Debrecent hazai pályán az OTP Bank Liga 31. fordulójában. Vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics a találkozó után elmondta, rendkívül büszke együttesére.
- A teljes mérkőzés nagyon tetszett. A debreceniek az első félidőben sokat futottak. A második félidőben már sokkal jobban domináltunk - játékban és fizikálisan is. Megnyertük a bajnokságot három héttel ezelőtt, ennek ellenére nem állunk le, minden meccsünket meg akarjuk nyerni. Vár ránk még egy nagyon komoly feladat, a kupadöntő, a célunk, hogy elhódítsuk a trófeát. Olyan hozzáállásra van szükség az összes találkozónkon, mint amilyet ma is mutattunk. Ha valaki a Fradi mezét viseli, így kell futballoznia - jegyezte meg szerb mesterünk.
Trénerünk a duplázó Abenáról is szót ejtett.
- Abena nem véletlenül szerzett két gólt. A védőink előrehúzódásai mögött nagyon komoly munka van. Ha a védőnk előremegy, hisz benne, hogy betalálhat, és neki kétszer is sikerült. Bátornak kell lenni, és támadni a labdát, ez a kulcs. Ma szenzációsan játszottunk, büszke vagyok a csapatomra. A csapategységünkről csak a legjobbakat tudom elmondani. Köszönet jár az egész klubnak, a szakmai stábnak és a szurkolóknak. A drukkereink lenyűgözőek, mindig mellettünk állnak, a legnehezebb helyzetekben is támogatnak bennünket - zárta gondolatait Dejan Sztankovics.
Harmincötszörös bajnok férfi focicsapatunk május 19-én, vasárnap az Újpest ellen lép pályára az NB I-ben.
Hajnal Tamás szerint Leandro megérdemli a lehetőséget, hogy egy derbin irányítsa a Fradit – INTERJÚ
Labdarúgócsapatunk tagjai bizonyították, a kamerák és a fényképezőgépek előtt is megállják a helyüket.
Május 19-én, vasárnap 17.15 és 20.15 között csodálhatják meg országjáró járművünket.
Szezonzáró bajnokinkon ezúttal Szurkolók Napját tartunk.
Jöjjön és próbálja ki az új Fradi sört, mely a derbi napján debütál a Fradi Kamionnál és a Fradi Shopban!
Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva edzője lesz a jövőben. Az FTC felkészült a helyzetre.
Bánki József a „Taps, szénsav, Ferencváros” című könyvét dedikálja az Újpest elleni mérkőzésünk előtt.