Április 30-a, kedd és május 2-a, csütörtök között Szolnok ad otthont a kajak-kenusok első 2024-es válogatóversenyének, ahol visszatér klubunk olimpiai bajnok kiválósága, Kozák Danuta, aki párosban és négyesben is vízre száll.
Kozák Danuta a 2021-es koppenhágai világbajnokság után tér vissza.
- Danutának jelenleg nem fáj semmije, a sérülései, valamint a szülés után jól sikerült a visszatérése. Nagyon jó állapotban van, igaz, több mint két éve nem versenyzett, így ezt még szoknia kell. Válogató-állapotban egyelőre nincs, számára ez egy tesztverseny lesz, hogy hogyan megy a párosuk, illetve a négyesük – mondta versenyzőnkről a Hüttner Csaba szövetségi kapitány.
Kozák 500 méteren a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamarával ül össze - két és fél éve Dániában ők nyerték ezt a számot. Női kajak négyesben a Tokióban aranyérmes egység három tagja ismét összeül Szolnokon, a már visszavonult Kárász Anna helyett Gazsó Alida Dóra ül majd Kozák és Csipes mögött a harmadik beülőben, a negyedik ember pedig Hadvina Dóra lesz.
Kozák Danuta mellett a kenusok között is szurkolhatunk ferencvárosi sikerekért. Klubunkat a nők között az Európa-bajnok Balla Virág, míg a férfiaknál a világbajnok Adolf Balázs képviseli Szolnokon.
A döntős program:
kedd:
férfi K-4 500 m 17.00
szerda:
női K-2 500 m 12.00
férfi K-2 500 m 12.10
férfi C-2 500 m 12.20
női C-1 200 m 16.30
férfi K-1 200 m 16.35
női K-4 500 m 17.00
csütörtök:
férfi C-1 1000 m 12.20
női C-2 500 m 13.10
férfi K-1 1000 m 13.15
női K-1 500 m 13.30
Kenusunk, Adolf Balázs C-1 5000 méteren állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A szegedi világkupán négyszeres világbajnok kenusunk C-2 500 méteren Hajdu Jonatánnal lett harmadik.
Négyszeres világbajnokunk magabiztosan győzött az idei első válogatóversenyen.
Hatszoros olimpiai bajnokunk 500 méteren párosban és négyesben is remekelt.
Kajakozónk, Medveczky Erika csodálatos kisfiáról és olimpiai álmairól mesélt – VIDEÓ
Ismerje meg közelebbről a Fradi többszörös világbajnok új igazolását, a kenus Adolf Balázst – VIDEÓ!
A kenus Adolf Balázs büszke rá, hogy csatlakozhatott a Ferencvárosi Torna Clubhoz.
Fiatal kajakozóink a kemény munka mellett azért a pihenésre és a csapatépítésre is időt szakítanak – VIDEÓ