Tartalékos kerettel, de magabiztosan nyert női kézilabdacsapatunk csütörtökön az Alba Fehérvár otthonában, szombaton pedig már indult is Dániába. Sok ideje nem volt tehát a maródiaknak, de két visszatérőnek így is örülhettünk: Böde-Bíró Blanka és Angela Malestein pályára léphetett Ikastban.

Nem várt könnyű meccs a lányokra, hiszen a dán együttes hazai pályán még csak az Esbjergtől kapott ki (34-35), de a harci szellemet segítette a mintegy hatvan-hetven fős Fradi-tábor. A legtöbben Magyarországról tették meg az oda-vissza mintegy háromezer kilométeres utat, de helyi magyarok, vagy épp Allan Heine zöld-fehérbe öltözött családja is a vendégszektort erősítette.

Meg is volt a szemekben a tűz, Böde-Bíró például kirúgta Emma Friis hetesét az első percben, de támadásban is lendületesen, kreatívan játszottunk. Andrea Lekics lőtte a meccs első gólját, és bár 5-4-nél a hazaiak átvették a vezetést, rögtön fordítottunk, majd 6-6 után háromszor találtunk be zsinórban. Látszólag az volt a kulcs, hogy befejeztük a támadásainkat – jobbára góllal – és felállt fallal fogadhattuk a dánokat, akiknek a lerohanás a legnagyobb fegyverük. A tizenötödik percben időt kért Kasper Christensen, de csapata következő támadását is hatástalanítottuk. Óriási energiát tettünk a védekezésbe, és egy-egy sikert aztán extázisban ünnepelt szinte minden résztvevő - ez is mutatta a motiváltságot. Tomori Zsuzsanna hiányában Béatrice Edwige volt a falunk legfontosabb pontja, aki Dragana Cvijics kiállításakor még gólt is szerzett, ezzel vezettünk a meccs során először négy góllal (8-12).

Várható volt, hogy nehézségeink lesznek a játékrész második felében, hiszen a belső posztokon nehéz volt Emily Bölköt, Klujber Katrint és Andrea Lekicset tehermentesíteni, és sajnos ki is használta ezt az Ikast. Elöl nehezebben találtunk helyzetet, és az ellenfél egy-egy eladott labdát villámgyorsan megbüntetett, így lépésről lépésre zárkózott közelebb. A felzárkózásból egyenlítés lett, majd 16-15-nél, a huszonkilencedik percben újra a dánok kerültek előnybe (16-15).

Amint azt Andrea Lekics várta, gólgazdag meccs lett belőle, de azt érezhettük a második játékrész előtt, hogy egy kis plusszal, még egy kis extrával lehet keresnivalónk.

Az extrát a fordulás után a kapuba beálló Böde-Bíró hozta (az első félidőben csak a hetesekre érkezett), de lőtt gólok is kellettek volna, így „csak” egyenlítettünk kétgólos hátrányból. Lekics húzott elő egy-két átlövést, de ebben a periódusban már közel sem volt annyira gördülékeny a támadójátékunk, ezért hiába jött újabb és újabb bravúr a kapuban, csak futottunk az eredmény után.

Az utolsó tíz percre maradt a döntés, 24-24-ről indult a hajrá, s bár a kezünkben volt a labda, egy technikai hiba miatt végül támadást nem vezettünk az előny megszerzéséért, ellenben három gólt kaptunk zsinórban (27-24), és már csak hét perc maradt ennek ledolgozására. Az utolsó energiatartalékokat kaparták elő játékosaink, hatalmasat küzdöttek, miközben szurkolóink is igazán kitettek magukért. Márton Gréta, majd Andrea Lekics góljával jöttünk közelebb, a döntetlenért pedig két labdánk is volt, de a hetes, majd Cvijics ziccere is kimaradt.

Két gólra nőtt újra a hátrány, másfél perc maradt, de emberelőnybe kerültünk, elképesztően izgalmasan alakult a véghajrá. Lekics "lőtte keresztül" a labdát a hazai kapuson, hogy aztán jöjjön az idény "leglassabb" ikasti támadása - ám sikertelenül. Tizennyolc másodperc volt hátra, Allan Heine időt kért, majd tökéletes figurát játszottunk végig, Lekics gólt lőtt, így egy pontot kiharcoltunk az Ikast otthonában!

A mérkőzést követően Allan Heine így értékelt: "Ha az utolsó öt percet vagy a háromgólos hátrányunkat nézzük, akkor ez egy győzelemmel felérő döntetlen nekünk. Jól kezdtük a mérkőzést, kézben tartottuk a játékot, de nagyon nehéz végig kontroll alatt tartani az Ikastot, amely erőteljes kézilabdára képes. Megvoltak a védéseink és a jó védekezés a fontos pillanatokban, Böde-Bíró Blanka is lényeges bravúrokat mutatott be a szünet után."