2019. február 27.
Hónapokra kidőlt a Fradi egyik legjobbja
Komoly sérülést szenvedett Bujdosó Bendegúz a Szeged elleni férfi kézilabda bajnokin.

Fiatal szélsőnk a harmadik percben, 0-0-nál szépen csent labdát, majd megindult a szegedi kapu felé, amikor a hazaiak klasszisa, Dejan Bombac utolérte, és hátulról, indokolatlanul letarolta őt. Bujdosó olyan rosszul esett, hogy eltört a kulcscsontja. Műteni szerencsére nem kell, de négy hétig rögzítőkötést kap, és várhatóan hat-nyolc hét kényszerpihenő vár rá.

A durva szabálytalanságért kétperces kiállítást kapó Bombac a mérkőzés után írt egy üzenetet Bujdosónak, amelyben elnézést kért tőle. „Azt hallottam, hogy valaki fut mögöttem, de őszintén szólva nem számítottam erre a szabálytalanságra, nem voltam rá felkészülve, ezért is estem ilyen szerencsétlenül” – emlékezett vissza az esetre szélsőnk, akit ezután mentővel egy szegedi kórházba szállítottak.

A csapat természetesen megvárta Bendit, és az éjszakába nyúló várakozás után együtt indult vissza Budapestre. „Nagyon köszönöm Király Sándor szakosztályvezetőnek és az egész csapatnak, hogy megvártak. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy nem egy idegen autóval vagy mentővel kellett visszajönnöm. Gratulálok a társaknak, fantasztikusan játszottak a fiatalok is, remélem, hogy ez a sérülés legalább arra jó lesz, hogy még jobban összehozza az egyébként is összetartó csapatot. Most négy hétig szobafogság, utána kezdhetem el a gyógytornát, nagyon remélem, hogy a szezon végén még pályára léphetek” – mondta Bujdosó Bendi.

Jobbszélsőnk kiváló formában játszott az idén is, Ancsin Gabi mögött a második legeredményesebb játékosunk a bajnokságban a 16 mérkőzésen lőtt 52 góljával.

A szintén sérült Debreczeni Dávid, Pordán Bálint, Kovacsics Petya és a könyöksérüléssel bajlódó Ancsin Gabi után Bujdosó Bendi is nagyon fog hiányozni a csapatból, mielőbbi gyógyulást kívánunk neki!

Cikkajánló

Elkezdték a téli alapozást férfi kéziseink

Holtversenyben az NB I harmadik helyén telelő férfi kézilabdacsapatunkra két felkészülési meccs vár januárban.

Ónodi-Jánoskúti Máté lánykérés után ment a válogatottba

Jobbátlövőnknek emlékezetesre sikerült az év vége, most pedig a férfi kéziválogatottal készül a vb-re.

Elkezdte a közvetlen vb-felkészülést a férfiválogatott

Három ferencvárosi játékos szerepel a férfi kézilabda-válogatott (egyelőre) 20 fős világbajnoki keretében.

Vácon rajtolunk a Magyar Kupában

Női kézilabdázóink idegenben harcolhatják ki a négyes döntőbe jutást a Magyar Kupában.

Megvan, mikor kezdünk a Magyar Kupában!

Férfi kéziseink február 5-én, szerdán látogatnak a Szigetszentmiklós otthonába, a tét a 8 közé jutás lesz.

Debreczeni Dávidék jövő ilyenkor már négyen lesznek

Férfi kézilabdacsapatunk csapatkapitánya bepillantást enged, hogy miként telik náluk az ünnepi időszak.

Balszerencsés tavasz és az eddigi legjobb ősz

Férfi kéziseink trénere értékelte 2024-et, amelynek a második fele jó alapja lehet egy történelmi sikernek.

Lékai Máté a családjával töltődik fel karácsonykor

Válogatott kézilabdázónk elárulta, mi a kedvenc karácsonyi fogása, és mit írtak kisfiával a Mikulásnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin